Érzékenyítés

„A fogyatékos ember kapuja zárva, s a kulcs mindig kívül. Lehet , hogy kincseket halmoz odabenn, mindezek azonban rejtve maradnak, ha kívülálló nem segít a kapunyitásban." (Randolph Bourne, Fogyatékosságok bölcselete)

Sokan sokféleképpen gondolkodunk arról, hogy a fogyatékos és épp emberek közötti falak hogyan lehetnének átjárhatóbbak. Gondolkodunk arról, hogy miért van kapu, miért van zár és pontosan kinél van a kulcs. Az alábbi írásban egy gyakori eszközre, az érzékenyítő foglalkozásokra szeretnék reflexiót adni.

„bekötni valakinek a szemét... kösz, ebből nem kérek (...) de ha 24 órás teljes napot vagy kerekesszékben, na az teljesen más"

Mikor a fogyatékossággal élő emberek körüli érzékenyítésről beszélgetünk, akkor én egyből a láthatatlan kiállításra, a kerekesszékes akadálypályára gondolok, olyan eszközökre, amelyek az adott fogyatékossággal élő csoport tapasztalatát igyekeznek átadni egy egy-két órás foglalkozáson belül. De vajon mennyit szűrhetünk le egy 15 perces bekötött szemes akadálypályán abból, hogy milyen lehet a társadalmunkban látássérültnek lenni? Vajon a vak ember ezt szeretné közvetíteni magából?

A különböző érzékenyítő foglalkozások igyekeznek megmutatni a résztvevőknek, hogy az adott csoportnak milyen kihívásai vannak, milyen akadályok nehezítik meg a mindennapjaikat, ugyanakkor számos hátrányuk is van.

1. A fogyatékosság és az ember összetettsége

A fogyatékosság egyfajta ernyőfogalom, ami sokszínű egyéneket foglal magába. Az, hogy hogyan válhatott ez a címke egy identitás-kategóriává, és hogy hogyan jelölhet annyi különböző embert, akik feltehetően semmiben sem hasonlítanak egymáshoz, egy fontos kérdés, de ebből kiindulva látni lehet, hogy az a tapasztalás, amivel ilyenkor találkozunk, az túl általános. Egy sérült embernek csak egy része a sérülés, egy ilyen alkalmon viszont mi csak ezzel találjuk magunkat szembe. 

2. A szimpátia nem empátia

Amikor empátiát érzünk, képesek vagyunk a másik perspektívájába helyezkedni, meglátni a nézőpontjukat az ő igazságukként. Ahhoz, hogy hozzád kapcsolódjak, kapcsolódnom kell magamban ahhoz az érzéshez, ami hasonló a tiédhez. Ha részt veszek egy ilyen érzékenyítő foglalkozáson, arra gondolok: szegény, milyen rossz lehet neki így élni, milyen szerencsés vagyok. Az érzékenyítő helyzetekben gyakran felerősödhetnek az emberekben meglévő félelmek és téves elképzelések a fogyatékossággal kapcsolatban. Visszautalva az első pontra, nem biztos, hogy az emberek többsége arra vágyik, hogy szánnivalóként gondoljunk rájuk. Az érzékenyítő foglalkozások feladata, hogy rávilágítsanak, hogy a közösség jogai mely területeken és hogyan sérülhetnek, milyen társadalmi akadályok nehezítik ezen jogok megvalósulását, de a fogyatékosság esetén gyakran ez a perspektíva nem kap hangsúlyt. Helyette marad a károsodás egy pillanatnyi borzalmának emléke.

Az érzékenyítő programok a fogyatékossággal kapcsolatos kezdeti tapasztalatokat szimulálják, egy rutinos kerekesszék használó, vagy egy látássérült támogató stratégiákat ismerő személy teljesen máshogy éli meg a világot, mint ahogy számunkra tűnhet ezekből a szimulációkból. A szemléletformálást a fogyatékossággal élő személyekkel való találkozás adhatja meg. Ha az ő nézőpontjaik, tapasztalataik is be vannak emelve ezekbe a programokba, sokkal sikeresebbek lehetnek ezek. Kérdezzük meg őket arról, hogyan élik az életüket, hogy miben támogathatók. Legyünk figyelmesek és hallgassunk őszintén, megadva a lehetőséget, hogy a koncepciónk és sztereotípiánk mögé is eljusson a hangjuk. Mert ezzel a kulcsot is a kezükbe adjuk.

Pászti Noémi

Források:

https://nfb.org//sites/default/files/images/nfb/publications/bm/bm17/bm1706/bm170602.htm

https://www.washington.edu/doit/what-are-alternatives-disability-related-simulations-promote-disability-awareness

https://pjp-eu.coe.int/en/web/coyote-magazine/hre-and-disability-simulation?desktop=true