Migrén 13 éve kivétel nélkül minden héten kopogtat az ajtómon. Ha szerencsés vagyok, csak egy gyors látogatásra érkezik, és néhány közösen töltött óra után egy kis időre búcsút veszünk egymástól. De ha éppen ráér, akkor van hogy 3 napig is élvezi vendégszeretetem. Nem tudom miért, de szeret velem lenni. Legalábbis én így vélem, hiszen mi más állhatna gyakori látogatásainak hátterében?! Sőt, ha jobban belegondolok, tulajdonképpen akkor is velem van, ha éppen nincs jelen. Mert ilyenkor nem fájdalma, hanem a hiánya okozta félelem gyötör. A félelem, hogy vajon meddig tart a kegyelmi állapot, míg újra találkozunk. Sosem tudom előre mikor érkezik, szeret bizonytalanságban tartani, és a legváratlanabb pillanatban lecsapni. Amikor megérkezik, nincs menekvés. Térdre kényszerít, és megköveteli, hogy vele foglalkozzak. Csak vele. És tudom, bármennyire is küzdök ellene, végül mindig ő nyeri kettőnk csatáját. Így jobb, ha minél hamarabb engedelmeskedek neki, és hagyom hogy feladataimtól els...