Pilinszky János
Pilinszky
János 1921. november 27-én született Budapesten, és 1981. május 27-én,
mindössze 59 évesen hunyt el szívinfarktusban. A 20. század egyik
legmeghatározóbb magyar költője volt; kitüntették Baumgarten-díjjal, József
Attila-díjjal és Kossuth-díjjal. Műveit többek között angol, francia, német és
holland nyelvre fordították le. Születésének 100. és halálának 40. évfordulóján
emlékezünk róla.
„Rossz
voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf,
de te gyönyörűnek találtál.
Végig
hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból
így lettem halhatatlan.”
(Átváltozás)
Édesapja
katona volt, ezért nagy szigorban nevelte, így bár a költő tisztelte őt, mégis
félt tőle. Pilinszky a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte középiskolai
tanulmányait, itt kezdett el verseket írni. A gimnáziumban töltött évek
katolikus hitét is megerősítették, amit később gyakran hangsúlyozott is („Költő
vagyok és katolikus.”). Az érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetemen
(mai Eötvös Loránd Tudományegyetem) tanult jogot, majd magyar-olasz
művészettörténetet, de diplomát nem szerzett. Első versei a Napkelet, a Vigilia
és az Élet című folyóiratokban jelentek meg, utóbbinak három évig
segédszerkesztője is volt. A második világháború végén behívták katonának,
Németországban szolgált, ahol beleláthatott a koncentrációs táborok világába,
ami meghatározó volt későbbi költészetére. A frontról hazatérve az Újhold
című lap társszerkesztője lett. 1946-ban jelent meg első verseskötete, a Trapéz
és korlát, mellyel elnyerte a Baumgarten-díjat. A ’40-es évek végén
ösztöndíjjal Olaszországban tartózkodott, onnan hazatérve azonban pesszimista
életszemlélete miatt kiszorult az irodalmi életből. 1957-ben Aranymadár
című kötetével tért vissza, és innentől kezdve az Új Ember című
katolikus hetilap munkatársa volt, ahol haláláig jelentek meg írásai. A ’60-as
években beutazta Európát, sőt még az Egyesült Államokba is eljutott. Külföldi
népszerűségét kiváló művein kívül annak is köszönhette, hogy azokat neves
költők fordították le (Ted Hughes angolra és Pierre Emmanuel franciára). Hazai
népszerűsége a ’70-es évektől növekedni kezdett, és egy idő után a magyar
irodalmi élet egyik legjelentősebb képviselőjeként tartották számon. 1971-ben
József Attila-díjat, 1981-ben pedig Kossuth-díjat kapott. Élete utolsó éveit
Székesfehérváron töltötte. Halála, melyet második szívinfarktusa okozott,
váratlanul érte a költő környezetét. 1981. június 4-én hatalmas tömeg kísérte
utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Műveinek jelentős része csak halála után
jelent meg. 1998-tól a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Költészetének
fő témája a 20. századi ember elidegenedése, elmagányosodása, megváltás utáni
sóvárgása. A magány, a szorongás, a hiány, a nemlét és a halál képei jelennek
meg verseiben. Pilinszky reménytelen és pesszimista, rajta kívül nincs más
magyar költő, akinek ennyire negatív világképe lenne. Lelke legnagyobb
sérüléseit a fronton, illetve a koncentrációs táborban látottak okozták.
Bűnösnek érezte magát mindezért, és azt gondolta, nem törhet ki saját
börtönéből. Ugyanakkor mélyen gyökerező katolikus hite költészetében is
fellelhető, számos versében bibliai témákat dolgoz fel. Ezt a vallásos
eszmevilágot vegyíti a modern ember elidegenedésének és elmagányosodásának
érzetével, ezzel egyedülálló költészetet alkotva. Lírájára stilisztikai és
formai egyszerűség jellemző, ugyanakkor a versek mély tartalommal bírnak.
Elgondolkodtató, sokszor hátborzongató, és az érzelmekre mindig erősen ható
versei kitűnő társaink lesznek a hideg és szürke téli estéken.
Osztotics Anett
https://hvg.hu/kultura/20210527_pilinszky_janos_halalanak_40_evforduloja
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pilinszky_J%C3%A1nos
Megjegyzések
Megjegyzés küldése